Az autóvédelem terén főként a riasztórendszerek vannak elterjedve, pedig nem minden esetben nyújtanak maximális védelmet a gépjárművek számára. Az elkövetőket nem mindig tartják vissza a riasztók, sőt, előfordul, hogy eszközeikkel könnyedén ki tudják játszani a rendszereket. Sokkal teljeskörűbb védelmet kell találni, amivel például egy esetleges lopás során is könnyedén bemérhetők a járművek, így rövid időn belül ki lehet deríteni pontos helyüket. Amennyiben Ön is szeretné maximális biztonságban tudni a kocsiját, ajánljuk figyelmébe a műholdas autóvédelmet!

műholdas autóvédelem alkalmazásával nem kell aggódnia a gépjárműve miatt. A korszerű technikai megoldás teljeskörű védelmet nyújt és kiválóan kiegészíti a riasztórendszereket, így azokat sokkal hatékonyabbá tudja tenni. A műholdas autóvédelemmel egyszerűen bemérhetők a gépjárművek helyzete, így, ha bekövetkezne a lopás, rövid időn belül meg lehet őket találni. Ez óriási segítséget nyújt a gépjármű tulajdonosok számára, hiszen számtalan, a lopással kapcsolatban felmerülő kellemetlenséget elkerülhetnek. Nem kell heteken át idegeskedniük azon, hogy merre lehet a járművük, és még a kocsi szétbontása miatt sem eshetnek kétségbe, mert az elkövetőknek nem lesz erre idejük a műholdas autóvédelem mellett. Ez a lehetőség magánszemélyek és vállalkozások számára egyaránt tökéletes választás. A műholdas autóvédelem segít megelőzni a nagyobb anyagi károkat, garantáljuk, hogy maximálisan elégedett lesz ezzel az opcióval.

Amennyiben kedvező szolgáltatást venne igénybe a műholdas autóvédelemmel kapcsolatban, keresse cégünket, a Carprotect Intelligens Járművédelmet! Ügyfeleink rugalmas, minőségi szolgáltatás keretein belül tapasztalhatják meg a modern megoldás előnyeit. Nálunk többféle csomag közül válogathat. Ezekről, és további szolgáltatásainkról bővebb információkat honlapunkon találhat, amit a www.carprotect.hu címen ér el. Ha szeretné megrendelni a szolgáltatást vagy kérdései lennének, keressen bennünket telefonon a +36-30-688-5327-es vagy a +36-30-954-0413-as számon! Üzenetet is küldhet az info@carprotect.hu címünkre.