A naptár szerint már véget ért a tél, és reméljük, hogy hamarosan véglegesen átveszi az uralmat a tavasz az időjárásban is. Az évszakváltás azonban az autótulajdonosoknak mindig hoz tennivalókat is magával, hiszen a járműveket fel kell készíteni a megváltozott körülményekre. Érdemes őket elvinni például egy alapos átvizsgálásra, de amit semmiképp sem szabad kihagyni, illetve túl sokáig halogatni, az a gumicsere. Már most érdemes megnézni, hogy milyen állapotban vannak a tavalyi nyári gumik, és szükség esetén ideje megvásárolni az újakat.
Sajnos nagyon sokan nem veszik elég komolyan a gumicsere fontosságát, pedig egyáltalán nem biztonságos a nem a szezonnak megfelelő abronccsal közlekedni. A nyári gumira való váltás akkor ajánlott, amikor már tartósan 7 fok felett marad a hőmérséklet. Gyakran gondolják úgy az autósok, hogy a téliről nyári gumira való váltás nem olyan sürgős, mint a nyáriról télire, hiszen ilyenkor már nem csúszik az út és nincsen hó. Ez azonban tévedés, ugyanis a téli gumik a hideg betonon tapadnak a legjobban, melegben nem, viszont bizonyos hőfok felett nagyon gyorsan kopnak. Emiatt nem „csak” biztonsági szempontból éri meg időben nyári gumira váltani, hanem anyagilag is. Ha melegben téli gumit használunk, akkor sokkal rövidebb lesz az élettartama és előbb lesz szükség újra. Természetesen mindenképp érdemes egy megbízható céget keresni a nyári gumiabroncs megvásárlásához, ahol széles választék áll rendelkezésre. Fontos, hogy a gumikat rövid időn belül és kedvező áron tudják biztosítani. Amennyiben ilyen céget keres, a legjobb helyen jár, ugyanis a Szupi-Team Kft. kínálatában biztosan megtalálja az Ön számára ideális modellt!
Termékválasztékunk megtekintéséhez látogasson el honlapunkra, a www.szupigumi.hu oldalra! Ha kérdése merült fel a nyári gumiabroncsokkal vagy a rendelés menetével kapcsolatban, forduljon hozzánk bizalommal a +36/20-487-28-33-as telefonszámon vagy a szupi.szunyogh@gmail.com e-mail címen! Munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére mindenben.