Mindenki természetesnek tekinti, hogy bizonyos gépjárművek megkülönböztető jelzéssel bírnak, ami információval szolgál az autósoknak, járókelőknek. A betegszállító autók vagy éppen taxik esetében fontos, hogy messziről is jól láthatóak legyenek, ehhez pedig autófóliázásra van szükség. A járműdekoráció ezen felül marketing célokat is szolgálhat, a fóliázás vagy matricázás ugyanis kifejezetten hatékony formája a reklámozásnak. Ma már azon sem lepődnek meg a járókelők, ha egy teljesen egyedi megjelenésű autót látnak, hiszen az autófóliázás bárki számára elérhető. Ám mindemellett van még egy terület, ahol különösen fontos a fóliázás és matricázás, ez pedig nem más, mint az autóversenyzés.

versenyautó fóliázás valamennyi csapat és egyéni versenyző számára fontos, az ugyanis egyszerre több szerepet tölt be. A szponzorálás feltételei között szinte minden esetben szerepel a versenyautó matricázás, az adott cégek logóját jól láthatóan fel kell tüntetni. Szintén fontos, hogy a járművek könnyen beazonosíthatóak legyenek verseny közben is, ezért rendszerint a csapat, illetve rajtszám is kitüntetett helyet kap. Végül, de nem utolsó sorban, a versenyautó fóliázás segítségével egyedivé tehető a jármű, az tehát dekorációs célokat is szolgál.

Mindezekből következik, hogy a teljes fóliázás, de a kisebb-nagyobb versenyautó matricázás is színvonalas megoldást követel. A tervezés és a kivitelezés során egyaránt nagy szakmai hozzáértésre van szükség annak érdekében, hogy a végeredmény minden szempontból eleget tegyen az igényeknek.

Érdekli a versenyautó fóliázás? Professzionális megoldásra van szüksége? Az Autodekor.hu Bt.-nél jó helyen jár! Nagy tapasztalattal, korszerű technológiát alkalmazva végezzük munkánkat, melyről Ön is meggyőződhet, ha ellátogat a www.autodekor.hu weboldalra és megtekinti referenciáinkat! Versenyautó matricázás és komplett fóliázás ügyében keressen minket bátran elérhetőségeink egyikén, szívesen segítünk! Hívja a +36-30-214-2763-as telefonszámot vagy írjon üzenetet a dekor@autodekor.hu e-mail címre!